Mindig is szerettünk a Balatonra járni!
Szeretjük a nyarat, a vízpartot, a strandon árult lángost, a rekkenő hőséget, a kedvenc fagyizónk ízorgiáját, a strandpapucsos, rövidgatyás bevásárlást, az esti tábortüzet bográcsozással, még a nyári nyüzsgő tömeget is!
Ma is csak elheverésztünk egész nap a strandon, ha megéheztünk, ettünk valami, ha megszomjaztunk ittunk.
És megszomjaztunk.
Tehát ittunk valamit!
Valami könnyű, nyári bódítót, ami bár gyengének tűnt, mégsem volt az.
Nem döntött le minket a lábunkról, nem tompított le, csak valahogy egyszerre hűsítette a bőrünket és forrósította fel a vérünket.
Szinte észre sem vettük, hogy a nap lebucskázott a part alá, hogy elcsitult körülöttünk a strand zsongása, hogy a telehold lassan felkúszott az égre és megjelentek körülötte a csillagok, mi csak hörpintettük fel az egyik pohár mámort a másik után, lassan átadva magunkat az íznek és az érzésnek.
Mire a hely bezárt, és mi megkaptuk az utolsó poharunkat már besötétedett a strand, és nappali nyüzsgést elkezdte felváltani a kézen fogva érkező párocskák egyenként lassú beszivárgása, akik egy-egy sötétebb zugban megbújó padon próbálták megtalálni az intimitás egy csendes szigetét!
Mi nem akaratunk elbújni a világ elől! Vérünkben lüktetett a mámor, és úgy döntöttünk, kiabáljuk ki a világba, azt, amit máskor csak súgni merünk, csak súgni tudunk a hálószoba elzártságában!
Szinte futva mentünk a csónakokhoz, beülni, elhelyezkedni, csak pillanatok kérdése volt, pár gyors csapás az evezővel, és már siklottunk is be az ezüsthídon a víz közepe felé.
Tíz perc sem kellett hozzá, és megállhattunk.
Körbenézve láthattuk több strand éjszakai fényét, és a halkan, de mégis érezhetően szűrődött a fülünkbe a balatoni éjszaka nyüzsgő életének a moraja.
Leengedtem a kis horgonyt, arra elég, hogy ne sodródjunk el, majd elindultam feléd a csónak orrába, ahol Te egyedül élvezted eddig a júliusi langyos éjjeli levegő simogatását.
Tudod, mit akarok, mondanom sem kell. A te véredben is ott buzog ugyanaz a mámor, ami az enyémben! És Te is tudod, mit tehetsz meg itt, amit sehol máshol!
Itt nincsenek szomszédok, vékony falak. Nem alszik senki a másik szobában, nem mehet el senki az ablak alatt!
Itt végre kiengedhetjük a hangunkat. És nem azért, mert nem hallja senki!
Tudjuk, hogy hallani fogják. Hisz a víz remekül vezeti sőt fölerősíti a hangot.
Körben a környékbeli strandokon, a part menti bungalókban, a sátrakban mindenki hallani fogja élvezetünket.
De épp ezt akarjuk! Hogy hallják, hogy tudják! Hogy világgá kiabálhassuk!
És hogy irigykedjenek. Hogy támadjon fel mindenkiben a vágy, hogy osztozzanak a mámorban.
Hogy éljünk, hogy éljenek!
Készségesen nyitod szét a combjaidat, amint eléd érek. A csónakban akrobatikázni nem lehet, de most nem is ez a cél.
Átadod magad a kezeimnek, amint félrehajtják a semmi kis strandszoknyát, lehúzzák rólad a bikinibugyit, és nekiállnak kényeztetni.
Sokszor csináltuk már. De így még soha.
Most nem kell visszafognod a hangod, nem kell ügyelned.
Szűkölj, lihegj, sikolts! Ordíts, zokogj! Kiabáld világgá a kéjed!
Tudja meg a világ! Élvezem! Kurvára élvezem! Életem egyik legnagyobb orgazmusa ez!
Tombol a vérem! Kell! Kell! Még! Adjál nekem még! Gyere és ragadj magaddal! Vigyél magaddal a holdba! Most! Igeeeen!
Sikoltsd be a végső kéjt az éjszakába, majd lassan elcsendesedve pihegj a karomban!
Aztán újból erőrekapva térdelj le a csónak aljába, hogy én helyezkedhessek el az orrban ülve, boruljon rám az ajkad és az én hangjaimtól lehessen hangos a vízpart!
Majd midőn kéjem, és beteljesülésem zabolázatlan hangja betöltötte az éjszakát nézz fel velem a teliholdra, és vonyítsuk el együtt az éjszakába a vadászó farkas és zsákmánya közös dalát!
