1. Fejezet:

 

• Nos? Mi a gond a lánnyal?

• Hát nem is tudom, hol kezdjem- feleli az ügyél, idegesen babrálva a kávéscsészéjével az asztalomon.

• Nem túl régen szereztem be megbízható helyről, jó forrásból, erről biztosíthatom, de nem bírok vele. Visszaküldeni, cserélni nem akarom, de a behangolásával egyszerűen nem boldogulok. Ezért gondoltam, hogy szakértőhöz fordulok. Elvállalná?

• Elvben semmi akadálya nincs – felelem, majd előveszem a jegyzetfüzetemet, új lapot nyitok és nekiállok jegyzetelni.

• Lássuk, mi az elsődleges probléma?

• Makacs? Önfejű? Lázad? Fél? Túl bátor? Szertelen? Nem elég alázatos? - sorolom a legmegszokottabb problémákat.

• Szertelen! - sóhajt fel az ügyél. - Leginkább szertelen. Csapong, pörög, csacsog, egy percre le nem állna. És vigyorog. Mindig vigyorog. Semmi alázat, semmi lesütött szem. És képzelje, visszatáncol. Pedig látom benne, hogy megvan benne a lehetőség, nem véletlenül dicsérték annyira, ahonnan beszereztem.

• Rendben van, vállalom. Az áraimat ismeri, a képzés időtartamát látatlanban nem tudom meghatározni. Köszönjön el tőle, hozassa be a csomagjait, őt meg küldje be, és majd értesítjük, amint a bentlakásos képzés befejeződött. A csekket a titkárnőmmel elintézheti odakint.

Az ügyél kezet nyújt, kimegy, én pedig hátradőlök a forgószékben és felteszem a lábam az íróasztalra.

Kopognak.

Úgy teszek, mintha nem hallanám.

Megint.

Egy kicsit hangosabb, de még nem az igazi.

Lássuk ezt hogy oldja meg?

Benyit? Hangosabban kopog? Ott álldogál az ajtóban percekig?

Nem telik el két perc és egy gyors koppantás után nyílik az ajtóm, de a titkárnőm dugja be rajta a fejét.

• Uram, a kisasszony Önhöz jött – mondja, és már be is engedi.

Hmm, okos! Megoldotta. Segítséget kért.

Nem buta, nem gyáva, nem vakmerő.

Élvezetes feladat lesz ez.

No lássuk tovább.

Az én lábaim még mindig az asztalon, de nem csinálok úgy, mintha tudomást sem vennék róla, egyenesen ránézek, sőt beljebb intem.

Ez már az újabb teszt. Az íróasztal másik oldalán ugyanis ott a szék, amin az előbb még az ügyfél ült, de nem kínálom hellyel.

Mit tesz?

Leül kínálás nélkül?

Állva marad a szoba közepén?

Megoldja. Előrejön a székig, de nem ül le, mégsem toporog zavartan, hanem egyszerűen réteszi a kezeit szék háttámlájára, nem rátámaszkodva kihívóan, de mégsem zavart bizonytalanságban.

Ügyes! Első két feladat sikeresen teljesítve, első benyomások rögzítve.

• Nos kislány! A helyzet a következő. Behangolásra hozták ide, és mindaddig itt marad, itt lakik, amíg a feladatot közösen el nem végeztük. Amennyiben az információim helyesek Ön nehezen kezelhető, lázadó, visszabeszélő, egyszerre bátor és bátortalan.

• Mindezzel most még nem foglalkozunk. Menjen fel a szobájába, itt a kulcsa. A házba szabadon járhat kelhet, és a kertbe is kimehet. Feladat még nincs, ha szükség lesz Önre hívni fogom.

Egy intéssel elküldöm.

Bólint, nem szól. Nem süti le a szemét, de nem is fixíroz kihívóan. Nem hajol meg, de megfordulás előtt csinál egy olyan kis mozdulatot, amit, ha akarom pukedlinek veszem, ha nem akarom, nem veszem semminek.

 

Mosolygok, elemzek.

Rafkós, harcos, kis ribanc.

 

Már tudom, mi az első lépés a hangolás megkezdéséhez.

Kiéheztetés, unalom, tétlenség.

 

Felkészült. Harcolni akar, játszani. Határokat keresni, feszegetni.

Erre feszült rá minden idegszálával, erre készül, erre van ráhangolódva.

 

Hát most járkálhat a házban, ami szándékosan úgy van kialakítva, hogy a nagy zárt ajtós szoba és az irodám kivételével, mindent pillanatok alatt be lehessen járni, semmi le ne köthesse a figyelmet, ne legyen Tv, rádió, hifi, könyv, újság, számítógép, vagy bármi, ami kicsit is érdekes lehet, és el lehessen vele tölteni az időt.

Puritán és üres.

Akárcsak a kert. Fű, egy kerti asztal két székkel, egy barackfa és körben kerítés.

Dögunalmas.

 

Bezárom az irodát, szólok a titkárnőnek, kimegyünk a házból, anélkül hogy elköszönnénk, és elindulok haza.

 

Holnap nekem is kezdődik a megbízás. A titkárnő majd otthonról intézi a hivatalos ügyeket, én reggel beköltözöm, és kezdődik a képzés

 

2. Fejezet

 

Hajnal hat.

Rohadt korán van, amikor kulcsommal nyitom a kaput, és belépek.

Nem ébresztem fel, dehogy, nem törődöm vele, de gondoskodom róla, hogy a zörgésre, és a fövő kávé illatára felébredjen.

Kijön a szobájából. Köszön.

Köszönök.

Elé teszek egy csésze kávét egy cukorral, tej nélkül.

Lehet, hogy pont így issza, mert nem tiltakozik, elfogadja, megköszöni.

Biccentek.

Bemegyek az irodámba, becsukom az ajtót magam után.

Olvasok. Nekem van itt mit, nem unatkozom.

Hallom, kint zörög, megtalálta a konyhát.

Nocsak!? Reggelit készít.

Kopog, behozza, leteszi az asztalra.

Ránézek, mit készített. Guszta. Vajas pirítós, reszelt sajttal, kemény tojás, tea.

Ízlene.

Félretolom.

Ránézek.

• Mondtam. Majd ha feladat lesz, szólítom.

Kihessentem.

Ideges. Tudom látom a mozgásán, ahogy kimegy. De a feneke tetszik!

Kimegy, becsukja maga után az ajtót.

Járkál, tisztán hallom. (hja a mikrofonok körben az egész házban, és a kamerákat még be sem kapcsoltam, nem szükséges)

Tusol. Húzza az időt a fürdőszobában, de ez sem tarthat a végtelenségig.

Járkál.

Unatkozik

Konyha. Ebédet főz?

Persze. Konyhai kamera be. Guszta. Ügyes, ínycsiklandozó. Két tányért készít ki.

Az egyiket tálcára teszi, megpakolja. Evőeszköz szalvéta, ásványvíz, pohár.

Kurva jól néz ki és én éhes vagyok, hisz a reggelihez sem nyúltam (nyúlhattam)

Kopog az ajtómon.

Nem hallom meg.

Még egyszer kopog, nem reagálok.

Benyitna, de zárva.

• Baszódj, meg te köcsög!- hallom az elharapott, halk dühöngést a mikrofonban, és látom a képernyőn a könnyet és a visszafojtott dühöt a szemében, amint legszívesebben az ajtóhoz vágná a tálcát.

De nem teszi. Leteszi a tálcát az ajtó mellett álló kisasztalra, aztán visszamegy a konyhába, és azért ő eszik valamennyit, ha láthatóan nem is jó étvággyal.

Kivárok egy fél órát és akkor megyek ki a konyhába, kezemben az érintetlen reggelivel, amikor épp a tányérját mosogatja.

Leteszem a tányért a pultra.

Szikrázik a szemem az éhségtől, de nem mutatom. Felteszek egy kávét.

Látom mozdulna, de direkt úgy fordulok, hogy lássa, nem akarom, hogy segítsen.

De két csészét töltök tele. Magamnak a szokásos módon neki három cukorral és tejjel.

Látom rajta, hogy nem így szereti, de beharapja az ajkát és nem szól.

Elveszi a csészét, leteszi mag elé, forgatja, de nem iszik bele.

Akkor sem inna bele, ha pont így szeretné.

Harcol.

Megiszom a kávém, fogom a kulcsom, bezárom az irodát és elmegyek.

Közeli büfé. Megebédelek, de igazán nem ezekre az ízekre vágyom.

Sarki cukrászda visszafelé. Megállok veszek egy vegyes sütis tálat, gusztán tálcára rendezve.

Bemegyek, leteszem a tálat, hozok két kistányért és villákat.

• Édesség, ha szereti! - nem kínálom direktben, de láthatóan szívesen látom a közös sütizésre.

Nem is mond ellent. Nem ilyen otromba. Legalább addig sem unatkozik. Elmajszolunk egy egy darabot, de nem beszélgetünk.

Amikor elfogy elveszem előle a tányért, és a sajátommal együtt viszem a mosogatóhoz.

Majd szétrobban.

• Hát már arra sem vagyok jó, hogy mosogassak? - szinte hallom a gondolatait.

Gyűlöl. Mert azt sem mondhatja, hogy levegőnek nézem, de azt sem, hogy a legcsekélyebb mértékben is foglalkoznék vele.

De okosabb, hogy szóljon, hogy veszekedni kezdjen. Tudja ha megpróbálná, szó nélkül itthagynám, és visszamennék bezárkózni az irodámba. Így legalább nincs egyedül, kicsit kevésbé unatkozik.

Hopp! Amíg elöblítettem a két kistányért és villát, feldobott egy kávét.

S figyelt. Tudja, hogy iszom és úgy töltötte ki. És csak nekem, magának nem.

Megköszönöm. Elkortyolom, lassan, kényelmesen.

Közben őt nézem. Kellemes. Felettébb kellemes.

Nem csinálok belőle titkot, hogy kívánom.

Ügyesen reagál. Finoman nem feltűnően kezdi mórikálni, kínálni magát. Visszafogott, nem közönséges, nem kurvás. Csak, úgy helyezkedik a széken, hogy az inge pont ráfeszüljön a cicijére. Csak, úgy nyitja résnyire a száját, hogy éppen látszódjon a rózsaszín macskanyelve, amint végigszalad a fogain odabent.

Határozottan, ügyes, ráadásul szexi és kívánatos.

El akar még ma csábítani, és én szívem szerint hagynám is magam.

De az ebéd is kívánatos volt és még ahhoz sem nyúlhattam hozzá.

Felállok otthagyom.

Visszamegyek az irodába, becsukom az ajtót, és elfoglalom magam. Munka, olvasnivaló.

Fél szemem a kamerákon, fél fülem a mikrofonokon.

Nem történik semmi.

Telik a délután, unatkozunk.

Illetve ő.

Én dolgozom.

Vacsoraidő.

Nem követi el ugyanazt a hibát, mint délben.

Nem készít kéretlenül vacsorát kettőnknek, nem tesz semmit tálcára, nem kopog az ajtón.

Készít magának valami szendvicsfélét és megeszi magában a konyhában.

Én is megvacsorázom a magammal hozott büféebéd maradékából, előrelátóan bőséggel hoztam magammal.

Lezuhanyzom az irodámhoz tartozó külön zuhanyzóban, felkapok egy hosszú köntöst, olyan házikabát félét és kimegyek a közös laktérbe.

 

3. Fejezet

 

Már vár rám.

Tudta, hogy jönni fogok.

Azt is tudja, miért van itt.

Mert elkezdődik a behangolás.

Harcra kész.

Elcsábítana, az délután kiderült.

Elcsábítanám, az természetes.

Ha utcai ruhában jöttem volna ki ő kezdené a csábítást.

A házikabátból arra következtet, hogy én fogom elkezdeni tehát ellen kell állnia.

Dilemma?

Dehogy.

Leülök a kétszemélyes pamlagra, őt magam mellé intem, fokok egy távirányítót, amit az irodámból hoztam ki, egy gombnyomásra félrehúzódik a fal egy része, mögötte, Tv, DVD lejátszó.

Megnézünk egy filmet.

Szótlanul.

Én azért, mert nem szeretek filmnézés közben beszélgetni, meg amúgy is dolgozom, ő meg azért, mert nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Minden pillanatban azt várja mikor fordulok már felé, mikor kapom el, mikor teszek már végre valamit, hogy ő ellenállhasson.

Éppen ezért nem teszek semmit.

A filmnek vége, felállok, nyújtózom egyet, visszazárom a falat, jó éjszakát kívánok, és visszaindulok az irodába.

Ott áll, szinte remeg a csalódottságtól, a visszafogott vágytól és a dühtől.

Sarkon fordul és elviharzik a szobájába.

Nem fog jól aludni az éjjel.

Igaz, én sem.

Elhelyezkedem a kényelmes irodai heverőn, betakarózom, és a holnapon gondolkodom.

Intenzív, pörgős, nehéz napra készülhetünk.

 

4. Fejezet

• Ma is szét fogom unni magam, vagy történik már végre valami?

Reggel van. Korán. Fogalmam sincs mennyire korán, mert órám nincs, de odakint már világos van, a madarak csicseregnek valahol, és kávéillatot érzek.

Lustálkodhatnék, megpróbálhatnék visszaaludni, de tudom, hogy nincs értelme.

Kikászálódom az ágyból, elintézem a reggeli toalettet és felkapok magamra valami egyszerűt.

Megfésülködöm, hátrafogom a hajam. Gondolkodom, feldobjak-e egy gyors, egyszerű, diszkrét sminket, de aztán elvetem az ötletet.

Egyrészt mert kora reggel van és én éjjel lettem volna szívesen kurva, másrészt nem lehettem az az éjjel, tehát meg sem érdemli a piszok, hogy a csúcsformámat mutassam neki.

Vegyük szomszédkislányra a figurát.

Lemegyek.

Már ott ül és kávézik.

És vigyorog.

Köszönök, mert tudom, hogy illik, és ugyanolyan hangsúllyal viszonozza.

Csak tudnám, min vigyorog.

Kávét tölt.

Na, lássuk ezt hogy reagálja le?

Elveszem előle a csészét, mielőtt bármit is tehetne bele.

Ellenben kiveszem a hűtőből a flakonos tejszínhabot.

Egy jókora adag a kávéba, és utána kéjesen kiszippantom a maradékot a flakon csutorájából.

Naná, hogy megy néhány tejszíncsepp a szám sarkába.

Kéjesen lenyalom.

Edd csak magad, tudod, hogy ez a nyelv tegnap éjjel mást is ugyanilyen kéjjel nyalhatott volna!

Rám néz, figyelmesen. Nem szól, nem szid össze, hogy önállósítottam magam.

És egyre jobban vigyorog.

• Akkor szard össze magad! -gondolom. Lecsapom a csészém és kiviharzok.

Gondoltam utánam szól, lecsesz végre, ne adj isten végre-valahára elfenekel, vagy valami.

De nem, ez a szemét csak ott ül és vigyorog!

Lesheti, hogy én ma szóljak hozzá, reggelit vagy pláne ebédet csináljak neki, mint tegnap!

• Bunkó!

 

Vigyorgok.

Muszáj is, meg jól is esik.

No meg, tudom, amit tudok.

Kávém elfogy, irány az iroda.

Kamerák be, és most kivárás következik.

Tesz vesz, lődörög, unatkozik, majd bekövetkezik, amire vártam és elindul a fürdőszoba felé.

 

Nyitnám az ajtót, de valamiért nem megy.

Beragadt, vagy mi a fene?

Na még egyszer.

Szorul, ragad nem nyílik.

Pedig nagyon kéne pisilnem.

És az egész házban nincs máshol fürdő csak ennek a bunkónak az irodájában.

 

Próbálkozik az ajtónyitással, természetesen sikertelenül.

Az az ügyes kis távirányító, nem csak a tegnapi tévézéshez volt jó, az egész házat azzal irányítom.

Ajtók, ablakok, kamerák, fűtés, légkondi, bármi.

Most csak a fürdőszoba ajtót zártam be vele.

Gondolom most kivár.

Egy darabig biztos bírnia kell, de aztán követelőzni fog a szükség.

Vajon bekopog hozzám, és megkér, hogy használhassa az ittenit?

Ehhez most még túlságosan gyűlöl, és a büszkesége sem engedheti.

Kisurranna a kertbe?

Jó megoldás lenne, de az az ajtó is be van ma zárva, nem boldogul el vele.

Provokálni fog és a szőnyegre pisil?

Ez jó megoldás lenne, mert mindenképp kiharcolná, hogy akárhogy is, de lereagáljam, de szerintem még nem készült fel ennyire nyílt konfrontációra.

Kivárjuk, megvárjuk.

Eltelik egy óra.

Egész jól bírja, de már nem sokáig mert ráadom a végső effektet, a mindenhol elhelyezett hangszórókból halk vízcsobogást sugárzok okos kis távirányítóm segítségével.

Toporog. A kertajtóval már megpróbálkozott, a házban mindenhol körülnézett.

Tiszta megoldást választ.

Bekopog.

Beengedem, kérdően nézek rá. De vigyorogva.

 

Vigyorog a szemét, pontosan tudja, hogy kínlódom.

De nincs más lehetőségem, a csak nem fogok a szoba padlójára pisilni.

Megérdemelné.

De ezt hagyjuk végső esetre.

• Használhatnám a mellékhelyiségét? - kérdezem egyszerűen.

• Nem. - Hideg, tárgyilagos, elutasító, kérlelhetetlen. És vigyorog.

• Nagyon kell pisilnem. - nem akarok könyörögni, de megtoldom egy Kérem-mel, mert ennyi kompromisszumot muszáj, hogy elviseljen a büszkeségem.

• Azt lehet.

És odatesz a padlóra egy üvegtálat az iroda közepére, aztán leül abba kurva székébe és hátradől.

Mi? Itt? Ide? Ráadásul a szeme láttára?

Szó sem lehet róla!

Azaz szó sem lehetne, ha nem csobogna az a rohadt hangszóró mindenhol, és nem akarna szétrobbanni a hólyagom.

Tudod mit? Akkor láss valami érdekeset, és csorogjon a nyálad, kéjenc!

Felhúzom a szoknyám, letolom a bugyit, a tál fölé guggolok.

És leblokkolok.

Majd szétrobbanok, de egy csepp sem jön ki.

Elvörösödöm, kínlódok.

Próbálok koncentrálni, de sikertelenül.

Észre sem vettem, mikor állt fel a székéből és lépett mögém.

A vállaimra teszi a kezét és maga felé billent finoman, hogy a hátam a lábának támaszkodjon.

Erős, biztos keze van. Basszus, jól esik az érintése.

Mond valamit.

Halkan, megnyugtatóan. Inkább csak duruzsol, mint beszél.

Nem is az a lényeg, mit mond, hanem, hogy hogyan mondja.

Behunyom a szemem. Ellazulok a hangjára.

Mindenhol.

És már nem feszülök.

Már nem csak a hangszórók csobognak.

Megkönnyebbülök.

Lenyúl a lában közé, kezében hófehér papír zsebkendő.

És kitöröl.

Ő! Engem!

Majd hátralép.

Én is felállok, rendbe szedem magam. Érzem, hogy fülig pirultam.

És most mit tegyek?

Megköszönjem?

Mit?

Hogy megalázott?

Hogy majdnem bepisiltetett?

Hogy presszionált, kényszerhelyzetbe hozott?

Vagy, hogy gondoskodóan segített, amikor beblokkoltam, és hogy saját kezével tisztított meg?

Nem segít. Elfordul tőlem, felemeli a tálat, majd kinyit egy rejtett ajtót a lábával, amit eddig észre sem vettem.

Mögötte komplett fürdőszoba, mindennel felszerelve, még bidével is.

• Itt tud kezet mosni -mondja a rohadék, miközben beleüríti a tálat a WC-be (A WC-BE!!!)

(Most már tudom, miért ő ürítette ki a tálat, mert, ha nekem kellett volna, most borítanám az egészet a fejére.)

Most vörösödöm igazán fülig, de most a dühtől.

Rázúdítanám a haragom, de szó nélkül kimegy mellettem vissza az íróasztalához, és mire megfordul már megint ott az a rohadt(kedves) vigyor az arcán.

Kinyitnám a szám, de ahogy ránézek arra a mosolyra, váratlanul és akaratlanul én is elnevetem magam.

 

5. Fejezet

 

Újra az irodámban.

Egyedül.

Van, mit átgondolnom, az igazi munka csak most kezdődik.

A teszteknek vége, ideje összegezni az eredményeket.

Nem szériaszub, ez egyértelmű.

És meglepő.

Elvégre manapság, aki szubot szerez be, biztos lehet benne hogy tökéletesen kondicionált, előképzett példányt szállít neki a kereskedő, maximum némi finom személyre szabott utóhangolásra hagyva teret és lehetőséget a magamfajta kisvállalkozónak.

Hogy is mondta az ügyfél?

• „Nem túl régen szereztem be megbízható helyről, jó forrásból”

No, ezzel tuti nem fog stimmelni valami.

Körtelefon pár helyre. Informátorok, kereskedők, kondicionáló vállalkozások.

Egy órán belül mindent tudok.

Ügyfelünk a fogyasztói társadalom tipikus balekjaként áldozatául esett, az egyik legkétesebb hírű kereskedő, „Csak Itt, Csak Most, Csak Neked, Hatalmas Készletkiárusítás, Akciós Áron” humbugjának.

Hiába, kevesen maradtunk, akikben megvan még a valódi dominancia, az irányítás és a nevelés képessége.

De sokan vágynak egy alázatos, minden kívánságukat leső, teljesítő, akaratnélküli bábúra.

És a kereskedőktől ezt megkapják.

A legtöbbjük korrekt.

Ellenőrzik a kondicionálást, és garanciát vállalnak.

Hogy is mondta az ügyfél?

• „Visszaküldeni, cserélni nem akarom, de a behangolásával egyszerűen nem boldogulok.”

Kamu!

Garancia nélküli beszerzés, akciósan a feketepiacról és most fut a pénze után.

És a kondícionálás?

Utánajártam.

Félmunka.

Beültették a vágyat, a féktelenséget, a perverzitást, és a megfelelni akarást.

De a többi szükséges összetevő csak nyomokban, vagy nyomokban sem.

Itt nem behangolásra lenne szükség, hanem komplett rendszertelepítésre.

Tudok ezzel a problémával kezdeni valamit?

• De még mennyire hogy tudok! - hozom meg magamban azt a döntést, amire oly régóta készültem.

 

 

 

6. fejezet

 

Behívom, bejön.

Udvarias, félpukedli!

Tanul, fejlődik, az a közös nevetés jót tett neki.

Hellyel kínálom, leül, lábai összezárva, kezei a combján, ujjai a szoknyáját sodorgatják.

Kérdezni kezdem.

Előbb lassan, majd egyre gyorsabban, pattogósabban, gondolkodási időt sem hagyva záporoznak rá a kérdéseim.

Olykor elpirul, olykor lesüti a szemét de mindenre válaszol, tegyem fel bár a legintimebb kérdéseket is.

Az alapkondicionálásával voltaképp nincs is sok baj.

Kifaggattam.

Már mindent tudok róla az erogén zónáitól a legmélyebbre elrejtett perverz vágyaiig.

Épp elküldeném, hogy összegezzem a hallottakat, amikor egyszerűen csak felemeli a fejét a szemebe néz és ő kérdez:

• És maga? Maga miért van itt, miért nevel, hangol másnak szubokat? Miért tölti itt a napjait velem, vagy mással, de mégis egyedül?

Meglepődöm, bár nem azon, hogy kérdez, hisz bár a szubok nem szoktak, de ő gyári hibás példány, hanem azon, hogy pont ezt kérdezte.

Egyszer lehet, hogy el is mondom neki.

De biztos nem most.

• Menjen kislány, nekem most dolgoznom kell, de, ha nem dobta ki tegnap azt a nagyon jó kinézetű ebédet, amit főzött, és elrakta a hűtőbe, akkor melegíthetne egy-egy tányérral!

Elmosolyodik.

Megfogtam, és most vigyoroghatnék.

Szinte kitáncol a szobából, olyan lelkesen indul ételt melegíteni.

Én pedig tudom, hogy megvan.

Már nem fog lázadni, nem fog dühöngeni, nem fog ellenállni.

Nem, ha ő is megkapja, ami neki kell.

Nem elég neki, mint a rendesen kondicionáltaknak, hogy adjon, az is kell, hogy elfogadják tőle.

És ezt kevesen tudják.

Irányítható, vezérelhető.

Lelkes és odaadó.

Féktelen és gátlástalan.

Ribanc és szemérmes.

Este még túlesünk a fizikai próbákon, a szexuális teszteken, és holnap délelőttre behívhatom az ügyfelet.

 

7. Fejezet

 

Milyen jó étvággyal eszi!

Hát, ha még tegnap kóstolta volna, frissen. Igaz, tudom a módját, hogy úgy melegítsem meg, hogy ne érződjön rajta feltűnően, de akkor is csak melegített étel.

Majd később eszem valamit én is, de most csak nézem, ahogy ő üríti ki a tányért az utolsó morzsáig.

Látszik rajta, hogy ízlik neki, hogy tudja értékelni a jó ételt és nem csak befalja mintha csak üzemanyagot tankolna az autójába.

Elismerőleg hümmögött, és még biccentett is amikor belekóstolt, aztán igazán jóízűen látott neki.

Mégis érdemes volt neki főznöm. Aki ennyire megbecsüli, annak érdemes!

Mindjárt végez, akkor utána kávézni akar majd. Ügyesen időzítek, hogy az utolsó falat után azonnal, forrón kaphassa meg.

Felnéz, elé teszem a kávét és ő megköszöni!

Nem tudom megállni, hogy ne adjak egy hatalmas csókot a homlokára.

Rám mosolyog.

• Nyitva van újra a fürdőszoba, estére csinos legyen, mert elviszem szórakozni!

Mondja, majd visszaindul az irodájába.

Most már én is megéheztem, eszem valamit és megyek is készülődni.

 

8. Fejezet

 

 

Jön, amint hívom.

Csinos.

Jól öltözött fel, alkalomhoz illően, könnyedén elegáns, de nem túl kihívó.

Sminkje diszkrét de gyönyörűen emeli ki a szemét és a száját.

A haja frissen mosott és fésült, de nincs valami agyonhajlakkozott eszement frizurába kényszerítve.

Összbenyomás: természetes, szexi, kívánatos.

Ő is tudja, én is tudom, miről fog szólni ez az este.

A nappali közepén asztal, elegánsan megterítve, rajta ízletes könnyű vacsora, poharak egy üveg pezsgő.

Klasszikus romantikus vacsorát rendeltem az erre szakosodott cégtől, akik gyönyörűen el is rendeztek mindent.

Halk zene a hangszórókból.

Vacsora, koccintás, beszélgetés

Semmiről sem szóló általánosságok.

De a levegőben vibrál a szexualitás szinte tapintható feszültsége.

Pezsgő. Csak pár korty.

Felállok.

Magamhoz intem.

Készségesen hozzámsimul, amikor átkarolom és megcsókolom.

Lassan indul aztán úrrá lesz rajtunk a szenvedély.

Falom az ajkát, ő is az enyémet.

Elakadó lélegzettel engedjük el egymást egy örökkévalóság múltán.

Szívem szerint egyszerűen csak felraknám az ebédlőasztalra és helyben magamévá tenném, de tartozom annyival a munkámnak, hogy a komplett tesztet csináljam végig.

• Jöjjön, megígértem, hogy elviszem szórakozni! Nem kell kabát nem megyünk messzire.

Mondom, amint lélegzethez és szóhoz jutok.

Belémkarol és jön velem egész a zárt ajtós szobáig.

Nem távirányítós.

Kulccsal nyitom és belépünk.

Stúdió, mi más is lehetne?

Jól felszerelt, elvégre szakember vagyok.

Lelkiismeretes

Alapos munkát kell végezzek.

Hozzátartozik a hangoláshoz

Beruháztam, berendeztem.

Tükrök körben, kötelek, láncok, bilincsek, paskolók, csipeszek, pálcák, szájpeckek, andráskereszt, kaloda.

Minden, ami csak kapható, vagy legyártatható.

Hosszú éjszakánk lesz, amíg mindent végigpróbálunk, de bele kell sűríteni mindent egy napba, mert holnap délelőttre már berendeltem az ügyfelet.

 

9. Fejezet

 

 

Pontosan érkezik.

Pedig nyugodtan késhetett volna.

Gyűrött vagyok, fáradt, kialvatlan a tegnapi éjszaka után, de mégis felspannolt.

• Minden rendben a lánnyal? - máris ajtóstól ront a házba, pedig még a kávénkat sem ittuk meg, nagyon fut a pénze után.

• Persze, alszik a szobájában. - felelem.

• És a hangolás? Sikerült? - kérdi és majd kiugrik a bőréből idegességében

Elkortyolom az utolsó korty kávém hátradőlök és nyugodt hangon szembesítem azzal, hogy hogyan, milyen portékát és milyen feltételekkel szerzett be.

Elsápad, idegesen feszeng, majd beismer mindent.

Aztán mégis mohón rámnéz.

• De tudott kezdeni vele valamit? Fog működni?

• A lány kiválóan, hibátlanul működik – mondom, és amikor felcsillan a szeme, azonnal lehűtöm a lelkesedését, amint folytatom a mondatot – Amennyiben megfelelően szakértő módon van kezelve.

• Mivel a kondicionálása gyakorlatilag a nullával egyenlő, ám a természetes affinitása mégis megvan a szubmisszióra, csak úgy lehet előhozni belőle az elsődleges funkciót, ha a kezelő, ez esetben Ön, megfelelő dominancia használatával váltja ki belőle azt. Ellenesetben a régi problémák nemhogy csökkennének, fokozódni fognak. És pokollá fogja tenni az életét, ezt garantálhatom.

• De, hogy legyek én domináns? - kérdezi az emberke megszeppenten. - Tud nekem valami leírást adni, kezelési útmutatót, vagy bármit, ami segíthetne?

• Ez nem olyan egyszerű dolog, hosszasabb tanulást igényel. Mondhatni önt is át kellene hangolni hozzá.

• Ön hangoló. Vállalna? - kérdezi egyszerre mohón és ijedten.

• Nem tehetem. Nekem kizárólag szubmisszív hölgyek hangolására szól az engedélyem és a képesítésem. De, talán, tudok ajánlani valakit.

• Megtenné? - máris süt a lelkesedés a hangjából.

• Szívesen. - adok át egy cégkártyát - Bentlakásos képzés, az időtartama az eredmény elérésének függvénye. Erőskezű, határozott hangolót ígérhetek, akitől bőven fog tudni dominanciát tanulni. Utólagos engedelmével már elrendeztem mindent, érkezik is önért az autó, ami közvetlenül a képzés helyszínére szállítja. A díjra ne legyen gondja, a lány hangolásáért fizetett csekk, fedezi az Ön képzésének költségét. Ja igen, a lányt megőrzöm önnek épségben, amíg domináns, büszke hímként vissza nem tér érte.

Az emberke hálálkodva felugrik, megszorítja a kezem, és szinte ügetve megy a kijárathoz, ami előtt ár várja egy nagy fekete limuzin.

Büszkén feszítve, fontossága teljes tudatában száll be a hátsó ülésre elindulván az alfahímség felé vezető úton.

Szegényt szinte megsajnálom, pedig át akart verni.

Érdekes időszak kezdődik az életében

Lady Dominica tényleg nem fogja kiengedni a bentlakásosból, amíg a dominancia minden csínját-bínját meg nem tanítja neki a saját bőrén, ami az ügyfél képességeit ismerve soha nem fog bekövetkezni.

Ezért érdemes jó kapcsolatot ápolni a szakma minden igazán profi képviselőjével!

 

10. Fejezet

 

Leóvakodik a lépcsőn.

• Elment? - kérdi suttogva

• El. - felelem tárgyilagosan

• És én? Nem kell vele mennem?

• Nem, te nálam maradsz megőrzésre, én vigyázok rád, amíg visszajön.

• Visszajön? Mikor?

• Majd, ha domináns lesz – felelem vigyorogva.

• Tehát soha! - neveti el magát. És, mi? Addig? És, ha más megbízást kapsz? Velem mi lesz?

Nem válaszolok, hosszú lenne.

Nekem is hosszú volt, amíg átgondoltam.

Évekbe tellett.

Aztán döntést hoztam, majd újabb évek teltek el.

Munkával.

Mindig csak munkával.

De valami cél érdekében.

Egy cél érdekében.

Egyetlen egyében.

Évekig kerestem.

Évekig vártam.
Évekig hozták elém a szubokat

Egyformákat

Kondicionáltakat

Kis hangolási hibával

Dolgoztam

Hangoltam

Pénzt kerestem vele

De

Mindig arra a szubra vártam

Aki nem a kondicionálása miatt szub

Aki nem szub bárkinek

Aki büszke

Aki lázadó

Aki szemtelen

Aki szertelen

És aki az én, és csak az én szubom lehet.

Az ügyfél hülye.

Megkapta akciósan

És eldobta

Nem tudta mit vett

Én tudom

És többet is fizettem érte.

Nem pénzben, időben.

Években.

Most kimegyünk a házból, fogom a kulcsot, messzire hajtom.

Már nincs szükségem a szubneveldére.

Elérte a célját, amire született.

 

Fogom az én szubom, elindulunk hátra sem nézünk.