- Igazán lemosathatnánk már az autót! Már kifejezetten kellemetlen érzés volt az előbb is egy ilyen koszos, sáros kocsiból kiszállni! – fordultál hozzám az anyósülésről a bevásárlásból hazafelé tartva.
- Jó, ha úgy gondolod, Drágám, hogy egy tiszta autóból sokkal jobb érzéssel szállnál ki, akkor semmi akadálya – feleltem, pedig utálom, ha megjegyzéseket tesznek a kocsim állapotára.
Nem vagyok az az egyfolytában ápolgatós, polírozós típus, aki a szombat délutánjait a kocsija suvickolásával tölti egy pár üveg sör társaságában.
Szerintem nem is volt még igazán koszos, ráadásul tegnap esett is, és a zápor elvégzett annyi munkát, amennyi az szememben teljesen szalonképessé tette a járgány megjelenését.
- De, ha az én Drágámnak jó érzés egy tiszta kocsiból kiszállni, akkor miért is ne legyen része ebben az örömben – mosolyodtam el magamban gonoszul.
Először meglepődést látok a szemedben, amikor vita nélkül, mosolyogva hajtok be a legközelebbi benzinkút mosójába, aztán felvillan a megértés sejtése, és az ijedtség első árnyéka, hogy ugyan már, milyen újabb gonosz ötlet született meg már megint a fejemben? Sajnos már túl jól ismersz ahhoz, hogy a váratlanság sokkjával lepjelek meg, de még mindig megvan benned az ötleteim megvalósításának kiszámíthatatlan végkifejletétől való borzongás.
Kiszállok a kocsiból, lecsavarom a tetőantennát, behajtom a tükröket, és az odasiető kutas kezébe nyomom a leghosszabb mosóprogram vételárát, egy kis kézi áttörölgetés kiegészítésével.
Visszaülök, behajtok a mosóalagútba, leállítom a motort, behúzom a kéziféket, majd az ülés alá nyúlva egy mozdulattal ütközésig hátrasiklatom azt!
Rád nézek és lehúzom a sliccem. Nem kell mondanom, mit akarok.
Felcsillan a szemed és készségesen nyúlsz be nadrágomba, előhúzni a farkamat. Unalmas ez a pár perc, töltsük el szórakoztatóan.
Áthajolsz középkonzolon, mélyen a szádba veszel, és beindítod az orális technika magasiskoláját. Nem húzod az időt finom kényeztetéssel, tudod, hogy kevés az idő, gyors erős mozdulatokkal jár a szád és a kezed egyszerre, abban a ritmusban, melyről jól tudod, hogy a legjobb nekem.
Jobbom a tarkódon tartom, olykor mélyebbre nyomom vele a fejedet, olykor feljebb rántom a hajadnál fogva, csak, hogy néha kizökkentselek az általad diktált ritmusból, hogy a beteljesülés pillanatának meghatározása az én kezemben maradjon.
Hosszabb a mosóprogram, mint ahogy vártam, muszáj kicsit lassítanom a mozdulataidon. Egy örökkévalóság, amíg a kefék elvégzik munkájukat, a fúvókák felhordják és leöblítik a sampont, vaxot, meg ki tudja, mi a jó fenét még. (tényleg ritkán mosatom le a verdát)
Végre a szárítás. Felveszem a saját ritmusom, és tökéletes időzítéssel a szárítás befejezéséhez időzítek!
- Nem nyelheted le! – hörrenek közvetlen ejakuláció előtt, aztán forró magommal teletöltöm a szádat.
Nem engedlek felegyenesedni, hátadon átnyúlva teszem egyesbe a sebváltót, hogy ki tudjak gurulni az alagútból, ahol már ott áll a kutas a törölgető ruhával.
Megállok előtte, és csak amikor elkezdi letörölni az ablakot, engedlek felegyenesedni ölemből. Szád szorosan össze van zárva, hisz nem engedtem meg, hogy nyeljél, tehát őrizned kell spermám a szájüregedben.
- Kérlek, Drágám segíts egy kicsit! – szólalok meg kissé még lihegve – nyitott sliccel nem szállhatok ki, légy oly kedves és add oda a kutasnak az antennát és a borravalóját! – nyomom a kezedbe, egy ezres kíséretében.
Megdöbbenést, rémületet és megalázást látok a szemedben, de mélyebbre nézve észreveszem azt a csillogást is, amiért mindig teljesítetted minden őrült kérésemet idáig.
Végtelen zavarba, szorosra zárt szájjal nyitod az ajtót és lépsz ki (tiszta az autó, gondolom jó érzés lehet belőle kiszállni), és imádom nézni, ahogy elpirulsz, amint a zavartan vigyorgó kutas kezébe nyomod szótlanul az ezrest és az antennát.
A kutasnak van humora, hangos szóval mond köszönetet, vigyorog és kérdez.
- Áttöröljem a felniket is?
Egyszerre bólintasz és ráznád meg a fejed, zavarodban már csak arra tudsz ügyelni, hogy nehogy kinyíljon a szád és látható legyen, amiről már mindenki tudja, hogy benne van.
Szinte menekülsz vissza a kocsi belsejének biztonságába, és könyörögve nézel rám.
- Persze, Drágám, nyeld le nyugodtan, ne várd meg, míg kihűl.
Alig hiszek a szememnek, hogy a hála kifejezése ömlik el az arcodon, mikor hatalmasat nyelhetsz.
- Ez nagyon megalázó volt, de iszonyú izgalmas. – mondod – de tudod, azért ezentúl inkább a koszos kocsiból szállnék ki!
Egymásra nevetünk, magamhoz húzlak, megcsókollak (még ott érzem a saját ízem emlékét a szádon), és elindulunk hazafelé.
Kis kitérőt teszünk útközben, tegnap esett, és én tudok egy jó pocsolyás, sáros földutat a közelben!
