Erőszak, vagy erő?
Dom, vagy domináns?
Hatalom, vagy uralom?
Birtoklás, vagy összetartozás?
Úr, vagy uralkodó?
Odaadás vagy rabszolgaság?
Tiszteletadás, vagy megalázkodás?
Nevelés, vagy bűntetés?
Kéj, vagy fájdalom?
Nyitottság, vagy perverzió?
Ismerős kérdések?
Akár épp csak, hogy ismerkedünk a BDSM világával, akár nap, mint nap része az életünknek, ezek azok a kérdések (és még kismillió társuk), melyeket rendszeresen feltehetünk magunknak és partnerünknek.
Kinek, mit jelent a dominancia vagy a szubmisszió fogalma? Valószínűleg mindannyiunknak mást és mást.
Dominánsként élvezhetem a hatalom utánozhatatlan ízét, a fájdalomokozás gyönyörét, a megalázás elvi, vagy gyakorlati lehetőségét, a nevelés örömét, a partner imádatát, vagy akár azt az érzést, hogy felsőbbrendű lényként vagyok piedesztálra emelve.
Szubmisszívként, kereshetem a fájdalom kéjét, a kiszolgáltatottság gyönyörúségét, a megalázottság borzongatását, vagy éppen a felettem álló egyéniségből áradó óvást, féltést, a nevelő szándékot.
Kevesen vagyunk, de mégis túl sokan ahoz, hogy egyszerű klisékbe állítsuk össze BDSM konyhai receptgyüjteményünket.
Ráadásul korántsem mindegy, hogy BDSM érdeklődésünk pusztán szexuális jellegű, avagy mindennapjainkat átható teljes mentális elkötelezettség-e?
Testiség esetén egyszerű a történet: tudom, mit szeretek én, tudom, mire vágyik a partner, és akinek alacsonyabb az ingerküszöb szintje, az húzza meg a határokat.
A játék adta lehetőségek szinte végtelenek, ez írás nem is hivatott felsorolni, mindazon variációk, eszközök, szituációk, módszerek és praktikák tárházát, amikből kedvünkre válogathatunk.
Mindezek segítségével számtalan izgalmas órát tölthetünk el partnerünkkel az elszürkülés veszélye nélkül.
Mi történik azonban, ha nem érem be ennyivel? Ha maximalista, vagy elég egoista vagyok ahoz, hogy partneremnek ne csak a testét, hanem a lelkét is teljesen birtokolni akarjam? (és ebben az esteben nincs jelentősége, hogy a dominánsok, vagy a szubmisszívek táborába tartozom-e)
Meglepő?
Természetesnek tűnik, hogy a domináns fél birtokba veszi, uralma alá hajtja, vagy épp rabláncra fűzi alárendeltjét, hajlamosak vagyunk azonban elfelejtkezni arról, hogy az "alárendelt" fél, miért is adta magát birtokunkba?
Bizony ám! Azáltal, hogy elfogadott bennünket "Urának", nekünk adta testét, lelkét és bizalmát, jó ha tudjuk, hogy egyúttal birtokba is vett bennünket.
Mit is eredményez ez?
Felelősséget ruházott ránk, nem is keveset.
Mindegy, hogy e naptól gondoskodó gazdija, szigorú tanára, uralkodója, vagy egyszerűen csak az Ura vagyok, el kell fogadnom, hogy felelős lettem érte.
Öröme, bánata, testi, szellemi és mentális fejlődése ezentúl az én kezeimbe van helyezve.
Meg kell tanulnom a végsőkig következetesnek, hajlíthatatlannak, eltántoríthatatlannak lennem.
Nem lebeghet más cél előttem, mint az alárndeltemnek a kiteljesítése minden területen.
Persze nem akarom mártír színben feltüntetni szegény dom társaimat! Ha nem ezt akarnánk, nem keresnénk az ideális szolgát!
És persze a tanítgatásban mi is megtaláljuk azokat a testi és mentális gyönyöröket, amiket a vanilás barátaink még csak hírből sem ismerhetnek meg soha!
És pont ezeket a gyönyöröket keressük, és találjuk meg ebben a világban!
