fehér ( 1 session a történet vége)
Ülök.
Az ölelésében és értem.
Kíván engem. – nem azt nem lehet! Ezt is alig bírtam! Nem és nem ezt már
nem engedem! Megyek innen a franc vigye el őt is meg
engem is!-
Nem mozdulok.
Most hallani akarom, ahogy sírsz!
Nem kötöm be a szád, de ha könyörögni mersz! Több lesz! – több lesz? mi? –
25-t ütök a seggedre és te hangosan számolod!
Ha tévesztesz, vagy kihagyod, újrakezded! - a hangja mély és rekedt. Jézus!
Ez nekem és rólam beszél!-
Megértetted? Ismételd!
Igen Uram.
25-t kapok a seggemre és hangosan számolom! – Ki mondta ezt? Bassza meg! Ez nem is az én hangom, de akkor miért én reszketek?!-
Állj fel!
Felállok.
Lépj előre 7-et és fordulj jobbra! - Mi ez valami elbaszott bizalom játék?!
Te hülye nem látod, hogy nem látok?!-
Lépek és lépek. Újra és újra.
Kezem a meztelen testemet markolja, kinyújtanám, nem merem.
7. megérkeztem, fordulok.
Hajolj előre!
A kezeidet tedd a rudakra mindkét oldalt!
Kitapogatva megkeresem, a kétoldalt.
Fémhez érek, a testem derékban előre ívben ráfeszül egy fára.
A fenekem domborodik és kitárulkozik. - A lelkem megdermed! Most menj! Most még megteheted! –
De nem mozdulok, mintha a csendesebb nyert volna, és most magával ránt a pokolba.
Nem hallottam meg, hogy mikor lépett mellém.
De itt van.
A kezemen kattan, a lábamon és ugyan így a másik oldalon.
A derekad így hagyom!
Szeretem a rángatózó segget látni!
– Mosolyog. Mögém áll, végig simít a hátsómon és benyúl fent , szinte bennem olyan mélyen és erősen húzza végig az ujját az, majd megállapodik a puncimon.-
Nyugalom kis ribancom!
Ma még megbaszom valamelyik lyukad!
De azon hogy melyiket, még gondolkodom!
Halk, szinte álomszerű hang és egy borzalmas fájdalom!
Csak sikítok és sikítok.
Számolj!
Csattan újra!
Egy. - suttogom.
NEM HALLOM!
És üt újra, ugyan oda.
EGY
Hallom, hallom ahogy a pálca hajol a bőrömön, érzem, érzem ahogy a fájdalom szét terül
Valaki számol, valaki zihál?!
v
-é
-g
-i
-g
f
-o
-ly
-i
-k
az arcomon a fájdalom és én számolom a poklom.
TIZENÖT
Szinte sikítom. ha nem elég hangos ugyan oda kapom.
Vonaglok, ahogy minden irányba terjed a fájdalom, végig hasít rajtam és nem kegyelmez, az ujjaim a semmit markolják, a hátam feszület az ágyékom pedig a vágytól lüktet!
– Hihetetlen nagy kurva vagy! Agyon vernek és te benedvesedsz! Meg is érdemled,
meg is érdemeld!-
Hangtalan
a csend is
bennem,
már csak Ő van,
csak Ő van nekem!
szeretem!
Tőle elfogadom magam, neki kibírom, mert tudom, hogy akarom, Őt akarom!
Hogy vele egy legyek,
Hogy erős és tőle én is az leszek!
Hiába patakzom fent és lent
Már nem számít!
Már semmi sem .
Visszhangot ver testemben a 25. zokogófájdalom
Köszönöm! Suttogom - gondolom?
Elhasznált hangom még egyet sikít,
ahogy megmarkol
és
kegyetlen,
vad mozdulattal szétszakítja a fenekem!
Vagyok valahol…
hideg…
égek…
hol vagyok?
moccanok….
sikítok….
fájok!
Fájok!
Kinyitom a szemem. Látok, lassan-lassan fókuszálok.
Ágy..,
én…,
szoba…,
Ő?
Újra próbálok, most rosszabb!
Nem értem, nem értem mit tettem?
Mit tett velem ?
-
a szemét állat szétszaggatott és itt hagyott, hát ezt akartad, ezt kaptad kussolj, mozdulj, szedd össze magad, takarodj-
Levonszolom magam
és lépek,
újra és megint,
a ruháimig még
hat lépés!
És egy ajtó, nyitom, hajolok.
Sajgok, sajgok.
megkapaszkodom, inkább érzem, mint, tudom, hogy már a cipőmet húzom.
Fordulok, - érzés- valamit itt hagyok vagy csak magamat vesztettem el?
Nem tudom és most nem is érdekel!
Ajtó, cetli!
Olvasom, könnyek, könnyek és már csak egy lélegző kín csomó vagyok, ruha kupac a fájdalom felett!
Élveztelek, de nem kellesz.
Órák, napok, hetek… újra látom már magam a tükörben.
-Tudom! Tudom. Többé soha, soha többé!
Halló? Igen? Igen.
Igen, Uram.
Szerző:Kamahe
