-
Nemá! Miaz, hogy alázatos dom? Mi az, hogy büszke szub?
-
Nem fordítva gondoltad? Hisz a dom legyen büszke, öntudatos, határozott, míg a szubtól szerénység, alázat, és visszahúzódás az elvárás.
A felszín, a látszat, a külsőség valóban ez.
De, hogy is van ez igazából?
Azaz, hogyan is kellene lennie?
Személy szerint, dominánsként én nem tudnék igaz kihívást találni egy olyan szubban, akiben nincs meg az akarat, a tartás, az egyéniség és a büszkeség.
A szub legyen az Én szubom. Adja magát nekem feltételek nélkül, hódoljon be az akaratomnak, tartson a haragomtól, élvezze a jutalmazásom, olvadjon el a karjaim között, rettegjen a tenyeremtől!
DE ne harc nélkül!
Ha egy füttyentésre az enyém lenne, ha minden szavam „kinyilatkoztatás” lenne a számára, ha nem nézne kritikus szemmel, ha nem tesztelné a következetességemet, ha nem provokálna olykor, ha nem húzná meg a határokat, ha nem nyílna meg nekem oly mélységig, hogy saját magánál is jobban ismerhessem meg őt, akkor hogy tarthatna igényt mindarra a megbecsülésre, tiszteletre és igen, alázatra, ami büszkévé teheti, ami megadja mindazt az önbecsülést, amire minden szubnak szüksége van.
-
Mi? Hogyhogy? A szubnak önbecsülésre van szüksége? Hát nem arra vágyik, hogy megalázzák és hogy a sárba tiporják?
-
Nem attól szub, hogy nincs önálló akarata, és nem is akar?
-
Nem azért keres urat magának, mert nélküle döntésképtelen lenne?
-
Nem azért vállalja a kínt, a megalázást és a fájdalmat, mert egy ostoba, mazó ribanc, akivel bármit meg lehet tenni?
Igen is, meg nem is.
Az igazi szubnak erős akarata, tartása büszkesége van. Az a szub, akiről messziről, első látásra lerí az alázat és az akaratgyengeség az véleményem szerint nem szub, hanem csak egy gyenge, szánnivaló ember.
A szub az alárendeltség iránti vágyát nem teszi közszemlére, hisz nem mindenki kapcarongya akar lenni, hanem keresi azt az erős akaratot, amely képes legyőzni az övét, amely felül tud rajta kerekedni, amely meg tudja neki adni azt a biztonságot, aminek következtében végre megengedheti magának a gyengeség, az alárendeltség és az irányítottság „luxusát”.
Ne feledjük, hogy ezek nagyon komoly elvárások a domináns féllel szemben.
Arroganciával, agresszióval, nagyképűséggel, határtalan EGO-val csak a gyenge szubokat téveszthetjük meg.
De legyünk őszinték:
-
Élvezetes-e igazán a könnyű préda?
-
Inkább ülnénk-e bele a „kész”-be, vagy jobban élveznénk formáló, nevelő munkánk gyümölcsét?
-
Találnánk-e kihívást, élvezetet az érdem nélkül kapott alárendelődésben?
-
Elvárjuk-e automatikusan a tiszteletet (csak mert Dom-nak nevezzük magunkat), vagy inkább kiérdemelnénk azt?
-
Akarjuk-e, élvezzük-e azt a játékot (feladatot), amely során igazán meg tudjuk ismerni a partnerünket, rétegenként hámozhatjuk le a gátlásait, tárhatjuk fel legtitkosabb (talán még önmaga előtt sem bevallott) perverzióit, vágyait, megtalálhatjuk határait, és gondos odafigyelés mellett tágíthatjuk, kitolhatjuk, átalakíthatjuk azokat?
-
Hajlandóak vagyunk-e felelősséget vállalni annak a személynek az irányában, aki gyakorlatilag a kezünkbe helyezte a lecsupaszított lelkét, életét?
-
Képesek vagyunk-e türelemre, higgadtságra, hideg fejjel gondolkodásra a szenvedély legvadabb pillanataiban is?
-
Tudunk-e igazán következetesnek lenni és maradni?
-
Tudunk-e keménykezű gazdaként, nem csak büntetni, hanem jutalmazni, simogatni is?
-
Méltóak tudunk-e lenni (és maradni) mindarra bizalomra amire a szub (a mi szubunk) méltónak tartott minket.
Hja, hogy ez nagy elvárás?
Mondta valaha valaki, hogy, ha már rá tudok csapni egy nő seggére, vagy fel tudom pofozni, akkor én már domináns vagyok?
Remélem, hogy nem!
És a szubsághoz sem elég, hogy felizgat, ha meghúzzák a hajam, vagy rácsapnak a seggemre.
Ha szubként el akarom nyerni az Uram megbecsülését, tiszteletét, szeretetét, féltő gondoskodását ugyanúgy méltóvá kell váljak rá, mint ahogy ezt elvárom attól, akinek alárendelem az akaratomat.
Nehéz feladat?
Igen.
A BDSM útjára lépni sosem volt könnyű feladat.
Harcot kell vívnunk a belénknevelt, rögződött gátlásokkal, szembe kell menni az elfogadott társadalmi normákkal, meg kell tanulnunk őszintének lenni önmagunkkal szemben, áldozatokat kell hoznunk, és még sorolhatnám.
Útközben sokszor hibázunk, elbukunk, rossz tapasztalatokat szerzünk, idiótákkal találkozunk, meg nem értésbe ütközünk, sebeket kapunk (és olykor akaratlanul is sebeket ejtünk), de, ha valóban ez az amire vágyunk, tanulással, gyakorlattal odafigyeléssel és kellő alázattal (mindkét oldalról beszélek) megtalálhatjuk megbecsült helyünket a BDSM világában.
Teljesen ugyanúgy, mint az élet bármely egyéb területén.
Alázatos dom! Büszke szub! Induljon a játék!
