A lágy zene hangjain át dörömböl fülembe szívem vad zakatolása, amint állok a félhomályban lehunyt szemmel … Nem érsz hozzám, nem is látlak, még csak hallani sem hallak, mégis érezlek…Érzem a jelenléted, a parfümöd illatát, a tekinteted ahogy végigmér, ahogy türelmesen várja, amint engedelmesen átadom magam az akaratodnak…Nincs benned kétely, tudod, hogy egy halk szavad, maga az engedelmességet követelő parancs:…Kérlek… Ez a kicsiny, rövid szó, maga a kapcsoló ami felöltözteti a testem. Öltözékem a pír az arcomon, a borzongás a bőrömön, a hegyes bimbók és a combjaimon lassan csordogáló izgalmam csillogó nedűje…
Dübörög a vérem…szeretném látni a tekinteted... csak egyetlen röpke pillantásra… de nem tudom kinyitni a szemem…megakadályoz ebben a kérésed, hogy álljak behunyt szemmel…Izgalmam csak fokozódik, mert nem tudok másra gondolni csak arra, hogy mint mindig minden kérésedet, ezt is teljesítsem…Még soha nem hoztál ennyire zavarba… Ez a zavar mégsem lehet akadály, mert kértél és nekem teljesítenem kell…Váratlanul hozzám lépsz és megszólalsz: - Kérlek, nyisd ki a szád! – Egy nagy pohár vizet itatsz velem…És én iszom mohón, csukott szemmel... Szeretném lefogni a kezed, hisz már szétpattan a hólyagom… de nem lehet… kezem a hátam mögött összekulcsolva és amíg mást nem szeretnél addig úgy is marad… Ellépsz tőlem… Bár maradnál, megölelnél… Te azonban türelmesen vársz… Eljött a perc, a megadás… nem bírom tovább, érzem, hogy hólyagom önálló életre kelt…csak lassan cseppekben, majd feltartóztathatatlanul elindul útjára az aranyzuhany... S közben potyognak a könnyeim… Ekkor lépsz oda, ölelsz át és suttogod a fülembe: - Köszönöm, drágám, hogy megosztottad velem ezt a csodálatos látványt!...
